Volt egyszer egy királylány, aki Tökéletes világ tökéletes előkelőségei között otthonosan mozogva élte gondtalan életét. Sokáig hitte, hogy ez a világ tényleg az övé, és hogy ezen kívül nem létezik másik, mely boldoggá és elégedetté tehetné, ám ekkor történt valami, mely alapjaiban rengette meg ebbe vetett hitét.
Túl sokat csalódott, és egyre gyakrabban érezte, több erőt fektet képmutató mosolygásba, és a tökéletesség álcájának fenntartására, mint hasznos és értelmes dolgok megvalósítására. A polgártársai óva intették, hogy kilépjen Tökéletes világ határain túlra, hisz ott az élet nem mindig vidám és gondtalan, mint náluk, és az emberek értelmetlen dolgokkal fárasztják magukat, mint a munka, vagy embertársaik megismerése lelki és nem anyagi alapon.
A királylány annyira boldogtalan volt, hogy fittyet hányva mindenre, átlépett a kapun, és elhatározta, hogy nem néz vissza többé. A számára idegen környezetben belevetette magát az addig ismeret len munkába és elkezdett megismerni olyan embereket, akik társadalmi rangjuktól függetlenül néha kedvesek, néha gorombák voltak, de meglepő módon őszintén éltek, és beszéltek, és ez még szokatlanabb volt számára, mint a dolgos hétköznapok ténye.
Egyre többet dolgozott, egyre sikeresebb lett, és egyre több olyan dolgot ismert meg, melyre nem is számított, boldog mégsem volt. Jöttek sorra a kérők, királyfik és egyszerű halandók, de valami mindig hiányzott, így még többet dolgozott, még sikeresebb lett, és egyre boldogtalanabb. Néha visszavágyott Tökéletes világba, de már nem érezte magát otthon, és a polgárok is idegenekké váltak számára, az emberektől pedig elkezdett félni. A királyfik gyűrűi sem tudták már visszaadni hihetetlen energiáját, teljesen elfáradt, már csak a munka okozott neki örömet, de igazából az is csak pillanatokig.
Ekkor érkezett valaki, aki csak beköszönt az életébe, mégis meg tudta győzni arról, hogy itt jobb neki, mint Tökéletes világban. Néha még mindig nem érti, mit is keres itt, de hisz és megy tovább, ismerve az örök szabályt, aki jó, azzal jó dolgok történnek. Most hontalanul bolyong a világban, néha vágyakozva, néha boldogan, mégsem érzi azt, mint a kezdet kezdetén, hogy unalmas az élete és hazug a régen szeretett világa.
