Hideg van, arcomba vág a szél, miközben rohanok az Ő kolijától a sajátomig. Arcomon folynak a könnyek, pedig azt hittem egyszerű lesz. Kimondtam, végre megtettem, amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tennem, mégis nehéz a szívem.

Mostmár vége, végleg vége. Befejeztem a játékot, melyben elsősorban én veszítettem, utolsósorban ők... Hibáztam, amikor azt hittem, szerethetem a barátját, miközben végig őt szerettem. Ő viszont nem szeret, nem szeretett, és akármi történik, ez soha nem változik...

Barátok vagyunk, hangsúlyozza, és sajnálja, hogy elrontottuk. De nem! - hasít belém. Ezt egyedül rontotta el... Nem tudott szeretni, gyakran hangsúlyozva, hogy még így is az  egyik legfontosabb ember vagyok az életében. Nagyon nehéz, és pokolian rossz. Pont ma. Ma volt a napja, amikor újra boldog lehettem. Ötös szigorlat, az egyik legjobb barátnőm jó állása, a másik legjobb barátnőm legszebb ajándéka, amit kaphattam, egy tündéri kisfiú édes érintései és mosolya, amikor a maga hat hónapjával a karomba simul, tiszta és ártatlan szemmel nézve a világba.

Rohanok, ropog a hó a talpam alatt minden egyes lépésnél a szívembe mar a mai éjszaka. Boldog percek a karjaiban, végig tudva, hogy ez csak játék. Holnapra elfelejti, részeg volt, semmi nem igaz abból, ami történt. De én nem felejtek. Nem tudom elfelejteni az érintéseit, az arcát az arcomon, a száját a nyakamon, a kezét a csípőmön, a tekintetembe fonódó tekintetet.

Fáj, hogy ezt érzem, fáj, hogy ez történik azok után, hogy azt hittem, hogy lezártuk. Szerelmes - mondja ő, de ahogy néz, tudom, hogy nem igaz. Boldog, hangzik a szó, melyet mindannyian hiszünk időnként, de hamisan cseng. Akarom hinni, hogy igaz, amit mond, akarom hinni, hogy tényleg nem jelentek, és soha nem is jelentettem semmit, talán akkor könnyebb lenne. De nem így van...

Volt egy álmom... Sokszáz kilóméter, ismeretlen világ, egyetem, boldogság... Ő is oda jelentkezik, derül ki, csak más a szak, és a cél. Most először nem tudok a saját fejem után menni, mert hiányozna az újdonság varázsa, az ismeretlenség ereje, a tudás hatalma, mely ilyán áron már nem is tűnik oly csábítónak, mint eddigi elhatározásaim bármelyikében...

Volt egy álmom, Ő... Lett egy álmom, melyben egyedül voltam erősen, hatalmasan, fáradhatatlanul, nélküle, de ő belelépett... Már nem megy, már nem kell...

Ma elvesztek az álmok, eltemettem ott, ahol mindenki ezt teszi, ott, ahol valaha elkezdődtek...