"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó, és hozzászoksz hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, és belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget,ha túl sokáig ér. Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virág hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes." (Veronica A. Shoffstall)
Volt egy lány, aki sokszor hitt, és sokszor csalódott. Azt hitte, boldog lehet, de olyan emberek, akiknek támogatnia kellett volna őt, mindig elbuktatták. Hitte, hogy egyszer majd jön valaki, aki olyannak szereti, amilyen, aki mellett végre hosszú évek szomorúsága után boldog lehet, aki kiszakítja a családja által okozott depresszióból, és aki megmenti a lelkét pusztán azzal, hogy meghallgatja, és megérti...
Volt néhány próbálkozó, néha még boldog is volt, de senkit nem talált, aki igazán látná őt... Nem volt olyan, akit annyira megtörtek már mint őt, ezért nem is igazán érték. Évekkel ezelőtt egy rendezvényén megismert valakit, aki ugyanúgy élt, érzett, látott és szenvedett, tettetve közben a boldogságot, élve az örök jólét, népszerűség és mosoly világában. Ő igazán látta a lányt, és igaznak érzett mindent vele kapcsolatban, de elmúlt az éjszaka, mely különös volt, és hajnaltól hajnalig tartott...
A lány újra egyedül maradt, hisz mindketten menekültek a sikerbe és az elismerésbe, és az első kereszteződésnél más irányba fordultak. A lány elkezdte tisztelni a srácot, és elkezdte újra hinni, hogy van holnap, élet, boldogság és szerelem, még akkor is, ha nem most, még akkor is, ha az a valaki, aki erre megtanította külföldön él, sokezer kilóméterre a lánytól, és akivel biztos, hogy többé nem találkozik. Bízott benne, hogy van más, aki ezt megmutatja, aki ennyire kívülálló, mégis az egész világ benne van...
Majd' három év telt el anélkül, hogy a lány újra, akár egyetlen pillanatban is boldognak érezhette volna magát bárki mellett, de ha mégis sikerült, a végére mindig kiderült, hogy ez csak hazugság vagy önámítás volt. A család sem változott, és a lány minden boldog pillanatát sárba tiporva elvette azt, ami a legfontosabb volt számára: a hitet, a mosolyt, a szeretetet és az összetartozás érzését. Újra egyedül volt a világban, társtalanul, céltalanul, fáradtan és csalódottan. Néhány igaz barát szeretete jelentette csupán a világot, de a lány többet akart: Újra nevetni, érezni, és szeretve lenni...
Szórakozni mentek, és közben beszélgettek - nagyon sokat. Először, mert nem volt választásuk, majd azért, mert jó volt a másikban önmagukat látni. A lány azt vette észre, hogy beszél a szeme valakihez, aki nincs a három igaz barát közt, hogy lelkesedik, érez, ért, és értik. Újra talált valakit, akinek esélyt adhatott, hogy láthassa, ha a másik szeretné, esélyt arra, hogy annyi év után egy másik kívülálló, aki jobban hasonlít rá, mint addig bárki, egy éjszakára azzá váljon, akit a lány mindíg keresett: Erős, titokzatos, megnyerő férfivá, persze csak baráti síkon...
A történetnek ezek után boldog vége is lehetne, de minthogy a lány életére ez nem jellemző, így marad a depi end: A fiú néhány héten belül diplomázik, és elmegy a tengeren túlra, és a lány lehet soha többé nem látja, és ezáltal ismét elveszít egy világot, és valakit, aki mellett újra embernek érezte magát, és aki néhány óra alatt kinyitott egy olyan kaput, mely évekig senkinek nem sikerült. Volt valaki, akit a lány újra tisztelhetett önmagáért, kritika, fájdalom és cinizmus nélkül, valakit, akihez beszélhetett a szeme, és akinek beszélt a szeme...
És a lány hisz, gondol, tesz, és kizár mindent újra, lehet évekre azért, hogy megint egy éjszakára elhiggye, hogy nem egyedi, hogy vannak értékei, és gondolatai... Hogy újra kinyílhasson, önmaga legyen, őszintén valakivel, akit egy éjszakára ismerhet, és akit rögtön utána el is veszít, azért, hogy átérezze a fenti idézet minden igazságát, s hogy egyszer majd elmesélhesse: Volt egy lány...
