Egy vallomással tartozom mindenkinek, aki olvassa ezt a Blogot, szerencsére egyre többen. Az előző posztomat rengetegen nézték meg, és nagyon sokan írtak (mail-ben, msn-en vagy wiw-en) vagy mondtak véleményt róla, aminek én nagyon örültem...
Aztán egy hét után most újraolvastam, és rájöttem, mennyi minden nincs benne, és mennyire másként látom, érzem, gondolom azt, ami akkor (évekkel ezelőtt) és azóta történt. Viccesnek érzem, hogy érzelmekről írtam valaki irányában akkor, amikor ez a legjobb esetben is csak nosztalgia, vagy dac, legalábbis részemről. És ez nem magyarázkodás, vagy átértékelés, csak a valóság, amit végre látok... Fontos, hogy elmondjam, ami régen történt, az valódi, igazi, őszinte. A most viszont csak egy tévedés, vagy úgy is mondhatnánk, hogy érzéki csalódás. Jó volt nosztalgiázni egyet, és legyezgette a hiúságomat az igyekezete és ez tény, viszont az is, hogy egy nap múlva már úgy tudtam a történeten átlépni, mintha nem is lett volna. És ez összezavart. Soha nem hittem volna, hogy ez valaha is így lesz, mégis megtörtént. Ez megnyugvással és békével töltött el és tölt el most is, amikor ezeket a sorokat írom és ez jó. Azt hittem, hogy sokáig fog tartani, hogy talán újra beleszeretek, vagy bedőlök neki, de nem így történt. Újra erős vagyok, újra én vagyok, újra mosolygok, és ismerkedek, de ez már egy másik történet, talán majd jövő héten...
Viszlát: Vicuska
Viszlát: Vicuska
